Klasszikus. Vihar előtti csend. Béke, boldogság. Aztán, az addig itt-ott felbukkanó fájdalmak elfelejtettek elmúlni. Ragaszkodásba kezdtek. Napokig sajgó ízület, melynek köszönhetően nem tudtam elengedni a vaslót sem. Aztán a keresztcsont fájdalma, míg végül nem tudtam felállni sem, ha lefeküdtem, csak, ha oldalra gurultam előtte. Majd a farokcsont fájdalma, amivel most itt ülök a kanapé tetején és már túl vagyok azon a felismerésen, hogy valamit tenni kell.
Először elhagytam a sportot, ami nagyon nehéz döntés, de úgy éreztem, hogy muszáj pihentetni. Ittam fűszeres teákat, gyulladáscsökkentő, tisztító hatású…. de nagyobbat kell lépnem, meg kell változtatnom az étkezést is. Nincs husi. Meg tészta sem. És gomba meg lencse sem. A kávét nem teszem le. Pici tejjel. Azt muszáj. Majd lesz valahogy.
“tehermentesíteni kell a szervezetet” – remek. Még sírtam is, hiszen az evés számomra boldogság. Már csak az kell, hogy még le is fogyjak, megint csonti lennék. Ráadásul, azt sem tudom, hol kezdjem. Minden változni szeretne, új sportot kell találni, legalább egy ideig, mert a földhöz csapkodás most nem jöhet szóba. És a jóga is fáj most. Pazar.
De nézem a jó oldalát. Tiszta leszek belül is! Igazából mindig vágytam erre, de a világért be nem vallanám. Vagyis.. irigyeltem mindig azokat, akik spirik meg jógikusak meg ma divatos mindenfélék. Én csak egy túlélő vagyok. Próbálom túlélni a saját életem. Vagyis, talán most már túl léphetek ezen is. Mi van, ha tetszik és szeretem? És még a blog felületét is megtanulom majd kezelni. Most még fogalmam sincs róla, hogy néz ki a blogom, csak belecsaptam. Lesz nagy meglepi, azt hiszem, ha egyszer meglátom!
–eltunodom–
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: